Német humor - VW Polo Fun
Végre egy találó név! A Polo Fun minden szemszögből mókás kisautó, akár árát, akár menetteljesítményeit vizsgáljuk. Na jó, úgy is mókás, sorban jöttek oda a mosolygó benzinkutasok, fiatal és kevésbé fiatal fiúk, lányok kopasztól hippiig, hogy kedvtelve nézegessék: "Hát ez meg mi?"
 |
| Nézzük, mitől Fun a Fun. Egyrészt a Star-Trek betűtípusú feliratoktól, másrészt az emelt hasmagasságtól, harmadrészt az itt-ott felbukkanó külső dizájnelemektől. Ilyen a tetőkorlát, a szürkére fújt műanyagbetétek a lökhárítókon és körben az autó alján, no, meg a szintén szürke visszapillantó tükrök. A leglényeg egyértelműen a négy darab, tizenhetes, nyolcküllős könnyűfém felni. És most olyat mondok, amit fizikai találkozásunkig nem gondoltam volna: nekem tetszik.
Igazából csak a gallytörő rács hiányzik, hogy végképp hűdecool-hűderöhejes táborokra ossza a társadalmat. Mit tegyünk, ez a trend, egyre több az igazából értelmetlen, de dögös kiskategóriás pszeudo-terepjáró, a Ford Fusion, a Rover Streetwise, sőt, voltaképpen a Suzuki Ignis is ide sorolható, csak annak nincs polgári változata. Persze nem baj ez, varietas delectat.
Belül semlegesen kellemes - kellemesen semleges Polo-környezetet találunk a VW szokásos szép, nagyautós óráival, a divattá vált kék-piros műszerfalfényekkel, kemény, de kényelmes ülésekkel. Kiváló minőségű felhasználói felületek ahová csak nyúlok, kilincstől a kesztyűtartóig, biztonsági övtől a kézifékkarig minden rendben van. Aljas szándékú, cinikus kezem, szemem mindenről lecsúszik, nem talál kapaszkodót, már-már elsüllyednék, de akkor megszólalnak a fanfárok, csoda történik: erősen megmarkolom a SORJÁS INDEXKART, hogy bele ne csússzak végleg a német nagyipari tökéletesség újautó-illatú gyilkos mocsarába.
A Polóval ki lehet autózni a világból, csendes, kényelmes - és ez is nagy. Akárcsak a többi VW-ben, egy-két milliméterrel itt is fel kell emelnem az ülést a legalsó pozícióból, hogy egyáltalán kilássak, pedig a kategóriában ez nem igazán jellemző. Kicsit kopogósak a műanyagok itt-ott, de engem ez sohasem zavart, a fürdőkád is kemény, mégis szívesen tartózkodom benne. A textíliák a szokásos kissé sprőd, de elnyűhetetlen VW-érzést adják, a kapcsolók, gombok határozottan és pontosan működnek, az ablakemelő-kapcsolók - szintén a kategória átlagától eltérően - tökéletesen kézreállnak, ráadásul az elsők automaták.
Egyetlen funkcionális hiba akad a kabinban, egész pontosan a klímában. A VW egyszerűbb, Climatic névre keresztelt automata légkondicionálója volt a kocsiban, ez ventilátorerőben és levegőkevergetésben az emberre hagyja a munkát, csak a beállított hőfok tartásáról gondoskodik. Ezzel nem is lenne baj, viszont ha a klímát kikapcsoljuk - amire a később kivesézendő gyengécske motor miatt gyakorta van szükség -, akkor pár perc elteltével dögletes bűz kezd áradni a rostélyokból. Talán egy halott hörcsög a rendszerben? 2-3000 kilométeres futásteljesítménnyel azért ez egy kicsit érthetetlen.
Tesztautónk VW-mércével nézve dúskált extrafelszerelésekben, mint a meglepő módon feláras ABS, a már-nem-is-mondok-semmit hátsó fejtámlák, félautomata klíma, Gamma rádiómagnó. A néhány apróság összértéke 310 000 forint, amivel a tesztautó ára csaknem négy és egynegyed millióra kúszik fel. Huh. Ugyanakkor széria a négy légzsák, az elektrohidraulikus kormánymű, a négy villanyablak, a centrálzár, a fűthető elektromos tükrök és a ködlámpák.
A Polo Fun mindennapi körülmények között, városban ráérős stílusban nagyon jól vezethető - hisz erre tervezték. A kormány könnyű és pontos, a fékhatás precízen adagolható, a fék mégis működik már kis pedálerőre is. Kuplungolni nagyon könnyű, a Polo tengelykapcsolójának fogáspontja azonban határozottabb, mint az ötös Golfé. Kitűnő a váltó - egyszerre hátrány és előny, hogy gyakran kell hozzányúlni.
Mert a motor az igen harmatos. El sem merem képzelni, mit csinálna a Polo egy 1,2-es háromhengeressel, amikor még ezzel a 75 lóerőt és 126 Nm-t leadni képes, 1390 köbcentis tizenhat szelepessel is megáll a tudomány, ha egy kis dinamika kéne. Városban autózva is gyakran kell négy-ötezres percenkénti fordulatig űzni a motort egy-két sávváltáshoz vagy előzéshez, ha kiérünk az országútra, akkor pedig már angyali türelemre van szükségünk, ha a nagy nehezen megszerzett, 100-120-as haladáshoz szükséges lendületünket elrabolja egy kiforduló teherautó vagy egy tétova nyugdíjas. Hogy nulláról százra mennyi kell az autónak, annak sajnos elmulasztottam utánamérni, de hogy kettesben már nyolcvannál vége van a világnak, az igen érdekes. Egyszer autópályán nagy békességben csaknem sikerült elérnem a 160-at. Katalógusadatokat nem tudok mondani, a Fun annyira új, hogy még a németországi VW-honlapon sincs róla semmi. Az állandó padlógázhoz képest a 7,9 literes tesztfogyasztás már nem is rossz érték.
 A Polo Fun legnagyobb baja mégsem ez a sokat szidott motor. Komikusan impozáns látvány a Polón a négy irdatlan, tizenhét hüvelykes felni, a rajtuk feszülő 215/40-es gumik és a messze magasan ezeken trónoló kasztni - attitűdtől függően röhöghetünk rajtuk, vagy gondolhatjuk, de menő ez a VW! (Azért ha kiderül, milyen kevés és milyen szégyenlős ló búvik szerényen a motorházban, már inkább csak az előbbi marad.) A négy malomkerék a Polo Funnál sajnos inkább hátrány, mint előny; akárcsak az emelt hasmagasság, ami valószínűleg egyszerűen nagyobb rugók alkalmazásában, valamint az ezekhez állított kerékdőlésben és -összetartásban merül ki. Egy kerékkel járdaszegélyre állva kiderül, hogy lefelé nemigen nőtt a rugóút, ugyanakkor keményebb sem lett a futómű: a járdán lévő kerék besimul a dobba, a mögötte lévő pedig nem éri többé a talajt.
Mindig kíváncsi voltam, milyen érzés foghatta el '97 novemberében svéd kollégánkat, amikor elkövette azt az emlékezetes borulást a Mercedes A osztályával, 60 kilométeres óránkénti sebességnél, bizonyos rénszarvasok kapcsán. Azt javaslom a Volkswagennek, fontolja meg az ESP beszerelését már az alapkivitelű Funba is, mert 70-80-as tempónál közepes vagy erős fékezésnél a kormányt elrántva a kisautó igencsak úgy viselkedik, mint aki borulást fontolgat. Nem egyszerű ilyenkor újra egyensúlyba hozni a stabilitását vesztett Polo Funt. Ebben a sajátságos tréfában szerepet játszhatnak az igen széles gumik is, az autó nem csúszik, inkább billen.
A legolcsóbb, 1,4-es Polo Fun, tehát extramentes tesztautónk ára picivel négymillió forint alatt maradt: 3 940 000. 5 292 000 forint a száz lóerős PDTDI, leírom betűvel is: öt egész háromtized millió. Egy Polo. Igaz ebben széria az ABS. A konkurenciáról csak annyit, hogy a legolcsóbb Fusion hárommillió alatt lapul, a legdrágább, 1,4-es TDCI 3 974 000 forint. Mit mondhatunk erre: aki mindenáron emelt hasmagasságú, városi ál-terepjárócskát szeretne, döntsön tehát belátása szerint. Az biztos, hogy a VW Polo Fun kimondottan szép kis autó, valamint két darab, egymáshoz és jó pár tekintélyelvű autós lelkéhez igen közel álló krómbetű ragyog az orrán. Biztos megéri. Az én ízlésemnek kicsit sok a lifestyle és kicsit kevés a tudás.
|