Teszt: Skoda Octavia 4x4 - 2006
A VW-csoport autói egyre jobban skodásodnak, mondják ezt a Skoda-márkafanatikusok, akik szerint a VW azért kebelezte be a cseh gyárat, mert félt tőle, hiszen már jobb autókat gyártott, mint ők. Nem tudom, de ennyi pénzért csakis négykerék-hajtásos kombi Octaviát vennék, mert az tényleg jó.
 Még csak nem is meleg a helyzet
A finnországi bemutatóból az derült ki, hogy személyautóssága ellenére ízig-vérig terepjáró a Skoda új Octavia kombija, amely a négykerék-hajtásával bátran letérhet az aszfaltútról, ráadásul mint a nagyapám kalucsnija, elnyűhetetlen. Mégis azt hittem, csak egy újabb városi terepjáró, amit a VW-csoport a kevésbé tehetőseknek szánt, azoknak, akiknek az Audi All Road drága, de valahogy télen is haza kell menniük a Rózsadombra.
Emígy megnyugodva saját okosságomban nem is fektettem több energiát az ügybe. Elautózgattam vele a városban, csodáltam az alig több mint hétliteres átlagfogyasztást - na ja, 1.9 PDTDI -, ami fricska a négykerék-hajtást csak többletfogyasztásnak gondoló embereknek. Mondjuk, itt azért ez nem helytálló, mert nincs állandóan négykerék-hajtás, csak ha szükség van rá.
Hol kapar?
 Az út ilyenkor nem nagyon látszik
Elektromosan vezérelt Haldexünk van az összkerékhajtáshoz, ami a második generációnál a sajtóanyag szerint mindenféle jóval kecsegtet. Lényege ugyanaz, mint a többi ilyen, szükség esetén összezáró rendszereknek, hogy ha az első kerekek kipörögnek - állítólag 10°-os kaparási elfordulásnál azonnal -, a megemelkedő olajnyomás összenyomja a Haldexben levő acéltárcsákat, és így nyomaték kerül a hátsó kerekekre is.
Nincs okom kétségbe vonni a dolgot, mert bár az említett városi menetben észre sem vettem, hogy hátul is hajt, a meglepetést okozó terepezésben szinte állandóan pörgött minden kerék. És ráadásul a csomagtartóból sem vesz el helyet a hátsó hajtás cucca. 580 liter csuklóból, a hátsó ülések ledöntésével 1620 literes lesz a rakodási térfogat.
 Terepjáró? SUV? Dehogy. Skoda 4x4!
Szóval először a városi használat. Az autó 25 milliméterrel megemelt hasmagasságával alapítója lehetne a Teréz Körúti Off-Road Klubnak, melynek tagjai teljesen kiélik magukat, ha felező-egyesben kelnek át a síneken. A lájtos terepezés már korábban megvolt, megerősítette a "nem odavaló" érzésem, és egyértelművé vált, mennyit tud. A városban, mindegy, hogy száraz vagy nedves az út, annyira egyformán viselkedik, hogy az ember észre sem veszi, hogy vezet.
A külsejével semmi bajom. Skodás, és az Octavia a mostani generációjára elérte azt a szintet, ahol bármit megtehet. Nem hasonlítgatják nagyobb testvéreihez, önálló egyéniségként tekintenek rá. A kombinál különösen igaz ez, mert aki kipróbálja, egyből megszereti a kívülről átlagos, belül viszont brutális méreteket. Csukott ajtókkal elszállítani két embert és egy 180 cm hosszú íróasztalt, ez önmagáért beszél.
 Három szín, háromféle anyag
A személyautós használatban teljesen beleszerettem. De ne szaladjunk előre, hiszen a város után még jött a félelem és reszketés. Kimentünk az Adventure Parkba, ahová igazi terepjárókkal szoktak. Először féltem, hogy az annyira megszeretett Skoda majd lebőg, hogy jelentősen alulmúlja még azokat a várakozásokat is, amik meg sem fogalmazódtak, hiszen mindenki láthatja, mi is ez. Kísérőnk is megmosolyogta a parkolóban, amikor először meglátta, és a mellette álló régi BMW ix-re mutatott: még az is magasabb nála. Aztán később neki is arcára fagyott a mosoly, én pedig folyamatosan reszkettem.
 és nem csúszott le
 Motorfékkel ereszkedik
Nem is értem, hogyan volt képes szinte minden akadályt teljesíteni. A futómű konstrukciójában semmiben sem különbözik a normál Octaviától. Szokásos McPherson elöl és a több lengőkaros megoldás hátul. A különbség talán csak a 60 literes üzemanyagtank, hogy ne legyen gáz, ha eltévedünk a pusztában - bár ennek semmi köze a futóműhöz. A terepszögekről dunsztom sincs, nem említi még a sajtóanyag sem, de talán nem is annyira lényeges, hiszen a felhasználási terültet azért jelentősen behatárolt.
 Alsó, némi védelemmel ellátva
Mégis minden elképzelést felülmúlt már az első néhány percben. Olyan könnyedén röppent fel a kijelölt dombra, hogy észre sem vettük. Ott viszont egy pillanatra bennem akadt szó, mert nem tudtuk, hogyan fogunk lejönni. A motor alatt tekintélyes méretű, fémből készült kartervédő vigyáz a lágy dolgokra, viszont a műanyag lökhárítónak van egy teljesen felesleges, függőlegesen lefelé lógó, néhány milliméteres pereme. Ahhoz pont elég, hogy az ereszkedéskor megakadjon, és minden leszakadjon. Ha nem lenne, vész esetén simán lecsusszanna.
Szerencsénkre úgy tűnt, a pálya pontosan ehhez az autóhoz készült, alig mikronnyi réssel, de nem ért le a lökős. Aztán ugyanez megismétlődött a következő bakhátnál, ami már sokkal komolyabb feladat, eredetileg ki is akartuk hagyni, mert azt hittük, ezt már tuti nem mássza meg.
De igen. Nincs akkora nyomaték, hogy az ilyen meredek mászási-ereszkedési dolgokat egyesben, alapjáraton elvégezzük. Gázt adni ilyen esetben hatalmas rutint igényel, egyszerűbb a kuplunggal játszani. Ennek meg szaga van, de az autó legalább nem akad el.
 Lóg a lába, lóga
És felmegy három keréken is, mert a negyedik bénán emelkedik, mikor a karosszéria már nem bírja követni a domborzat hirtelen változását. Aztán lefelé ugyanez, de lejön szép lassan. Eszem megáll! Aztán az oldaldőlés-kanyar farönkjein is simán átbukdácsol, úgy tűnik, nem tudunk kifogni rajta. A kuplung illata viszont egyre jobban terjeng a környéken, le is állunk a kínzással.
Pihenés után a homokkal feltöltött gödörben még megnézzük, hogyan kapar. Betolatás előtt készenlétbe helyezzük a telefonokat, hogy hamar tudjunk traktort hívni a kivontatáshoz, de nem akad el. Úgyhogy még egyszer megpróbáljuk. Akkor sem. Megnézzük, mit szól, ha csak az egyik oldalon állnak kerekek laza talajon, a másik oldal alatt szilárd az aljazat. Az Octavia a képünkbe röhög, és minden gond nélkül kijön.
 Nyomjaaad
A tempós szlalompróba a bemutatón is produkált jelenséget hozta. Ez olyan autó, amiben a bekapcsolt vezetési segédelektronika tényleg segít. Laza talajon nyomtuk a bójakerülgetést, és emberközeli viselkedést tényleg az ESP-vel sikerült előhozni belőle. Nélküle volt orrtolás, farkitörés, még talán lefulladás is, de erre azért nem esküdnék meg. Az ESP viszont mint egy óvó kezű őrangyal, nem szólt bele a barbárkodásba, nem fékezte meg az elszabadult indulatot, csak valahogy szép finoman a helyes útra terelte az autót.
 Tekerheted is, nyomhatod is, hazaviszlek akkor is ha itt laksz is
Eredetileg ez is kéne, hogy a dolga legyen, de eddig csak azt éreztem más autóknál, hogy brutálisan beleszól a vezetésembe. Vezetni akart helyettem, és azt nagyon nem szeretem, ezért is szoktam kikapcsolni, ahol lehet. Az Octavia viszont elromlik nélküle. Nem ott akar megállni, ahol én szeretném, nem fordul be oda, ahova én szeretném. Az ESP pont annyit segít, hogy ezeket ugyanolyan feltételeknél mégis megcsinálja. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Octavia nem is ronda, és finom, fabatkát sem ér az első ítéletem. Megállja a helyét, ha kényszerhelyzetben szükség lenne a terepezési tulajdonságaira. Persze a vizesárkot kihagytuk, mert mindennek van határa, de ha nem szánt szándékkal akarjuk elpusztítani, csak élünk a tudással, amivel felruházták, nem fogunk csalódni benne.
 Távolban egy dupla libikóka
A szerző értékelése 
Nem ezt vártam, de örülök annak, amit kaptam. Ennyiért, ilyet senki sem tud nyújtani a kategóriában. A márkanév pedig eladja magát. Nekem legalábbis eladhatná.
|